– Orvoscsaládból származik, de biológusnak tanult. Miért nem a szülei pályáját választotta?
– Édesapám és édesanyám is nőgyógyászként dolgozott. A rengeteg munkával járó hivatás része volt, hogy ha éjjel műteniük kellett, gyakorta elvittek a kórházba, és én a nővérszobában kötöttem ki. Az orvosok világa sohasem fogott meg, ellenben a biológia folyamatosan érdekelt. Noha Budapesten születtem, Gyöngyösön éltünk, a Mátra tövében. Vonzott a természet, és mint sokakat, engem is elvarázsolt David Attenborough. Ennyi elég volt ahhoz, hogy eldöntsem, biológus leszek, miközben nem tudtam, hogy pontosan mit csinál egy biológus. Az ELTE-n pedig az lett egyértelmű, hogy kutató leszek – miközben az egyetem elején nem tudtam, mivel jár ez az életforma. Nyilván naiv voltam, azonban erős volt bennem az igény, hogy mélyen megértsem a természet működésének egy szeletét. Az egyetemen nagy hatással volt rám Szathmáry Eörs, a hazai evolúcióbiológia atyja. Előadásait hallgatva döntöttem el, hogy ezen a területen van a helyem.
– Miért izgalmas az evolúcióbiológia?
– Nagyon sok tudományágat integrál, emiatt nagyon sokrétű tudásra van szükség. Engem az érdekel, hogy a mindennapi, gyakorlatias problémákban hol jelenik meg az evolúcióbiológia, hol tudjuk ezt alkalmazni. Például mit tehetünk az antibiotikumoknak ellenálló baktériumokkal? Ismert, hogy sok gyógyszer már alig vagy egyáltalán nem használható a bakteriális fertőzésekkel szemben. Jelenleg fegyverkezési verseny zajlik a kórokozók és a gyógyszerfejlesztő cégek között: újabb antibiotikumokat próbálnak előállítani, amelyek ellen a kórokozók öt-tíz év alatt rezisztenssé válnak. Ezt a szemünk előtt zajló gyors evolúciót mi okozzuk az antibiotikumok nem megfelelő használatával. A laboromban ellenálló baktériumokat tenyésztünk, hogy megnézzük, miként reagálnak különböző antibiotikumokra, gyógyszerkészítményekre. Mely készítmények lehetnek hosszú távon hasznosak és melyekről kell már a fejlesztés korai stádiumában lemondani? Olyan antibiotikum-koktélokat keresünk, amelyekkel szemben a kórokozók nehezen alkalmazkodnak. Ez a tudományterület elképesztőn fontos, mert 2050-re az antibiotikum-rezisztens baktériumok okozta betegségek a vezető halálokok egyikévé válhatnak, különösen a harmadik világban.
– Azt olvastam, mindig az volt a célja, hogy úgy válasszon témát, hogy azt az átlagemberek is értsék.
– Már a karrierem elején más szempontból, más megközelítésből kérdeztem a jelenségekre. Ezek az újszerű kérdések hozták a sikereket. Az antibiotikumok világában az volt a dogma, hogy ha egy kórokozó egy antibiotikummal szemben ellenálló lesz, akkor gyakorta egy másikkal szemben is az lesz. Szuperbaktériumok alakulnak ki. Nekünk volt egy rendkívül egyszerű kérdésünk: lehet-e, hogy a fordított jelenség is megtörténik? Amikor a kórokozó ellenállóvá válik egy antibiotikummal szemben, más vegyületekkel szemben ellenben hiperérzékeny lesz? Az erre adott válaszunk – ez a jelenség nagyon gyakori – volt az első komoly szakmai sikerünk.
– A doktori diplomáját 2002-ben az ELTE-n szerezte meg, majd ösztöndíjjal több évet külföldön töltött, kutatott Bathban, Oxfordban és Heidelbergben. Az olaszországi Trentóban egy évet vendégprofesszorként dolgozott. Éppen hogy betöltve a harmincadik évét…
– Szerencsém volt, de persze eredményeim is voltak.
– 2008 óta a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatója, a Biokémiai Intézet tudományos főmunkatársa, az evolúciós rendszerbiológiai csoport vezetője. Mi vitte Szegedre?
– Magyarországon egyedülálló módon három alkalommal is elnyertem az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatát. Ezekre pályázni kiemelkedő felfedezést vagy tudományos áttörést ígérő, megvalósítható kutatási tervvel lehet, legfeljebb kétmillió euró támogatásra legfeljebb ötéves kutatási tervvel. Az első ERC elnyerésekor az SZBK fogadott be. Szívesen mondanám, hogy ennyire jól megy a szakma, de szerencse is kell hozzá. Akkor ijedtem meg, amikor láttam, hogy kik nem nyertek azon a kiíráson.
– Cikke jelent meg a Nature, a Science, a PNAS, a Nature Genetics, a Nature Micobiology, a Nature Communications és a Plos Biology folyóiratban. Némelyikben többször is. Kutatói életek telnek el úgy, hogy egyetlen előbb említett lapban sem publikáltak. Azért ez csak jelent valamit?
– Akik akkor nem nyertek, ugyanúgy publikáltak ezekben a lapokban. Azt látom, hogy sok nálam tehetségesebb magyar kutató is elnyeri például az ERC támogatását, de a fogadó intézmény egy külföldi egyetem, így a kutatást nem itthon végzik el. Azt elismerem, hogy olyan kérdéseket teszek fel, amelyeket mások még nem tettek fel. És a kérdésekre időnként válaszokat is adok. Most például az izgat, hogy élelmiszer-alapanyagokban vannak-e antibiotikum-szerű molekulák. A mikroműanyagok hogyan hatnak a kórokozókra? Befolyásolják-e ezek a kórokozók veszélyességét? Az inspirációk olykor nem a szakfolyóiratokból jönnek, hanem elolvasom, hogy mi jelenik meg például a Magyar Nemzetben.
– Csabikám, nem értem, miért fontos mindez! – szokta idézni a nagymamáját, aki pályája kezdetén ezt mondta, amikor a kutatásairól mesélt neki.
– Ő világított arra rá, hogy alapvető a jó kommunikáció. Őt szoktam emlegetni, amikor arról beszélek, hogyan kell elmondani közérthetően egy előadást úgy, hogy a nem ezen a területen dolgozók is megértsék. Ha valóban fontos, amit teszel, azt el kell tudni magyarázni az embereknek. Ha nem megy át az üzeneted, nem biztos, hogy jó irányba haladsz. Meggyőződésem, hogy az általunk feszegetett kérdések közérthetőségük miatt is fontosak. Most a családom, a munkatársaim az elsődleges szűrők, nekik mesélem el az ötleteimet.
– Kik lehetnek a munkatársai?
– Azok, akik abban érdekeltek, hogy megragadjuk a tudományágunkban rejlő lehetőségeket. Az a szerencsés ember, aki tud a szerencséjével gazdálkodni. Azt mondják, van érzékem a tehetségek gondozásához. Jönnek a fiatalok, elkezdünk dolgozni, de hamar kiderül, hogy mikor gyümölcsöző az együttműködés. Nem a színjeleseket várom – én sem voltam eminens –, de ha itt akar kutatni, vegye fel a tempót. Abból nem lesz kutató, aki naponta bekopogtat, hogy mi lesz aznap a feladata. Önállóságot várok el a Pál-laboratóriumhoz jelentkezőktől, akiktől olykor megkérdezem, hogy szerinte melyik a legrosszabb munkám – raklapra való gyenge eredményem is van. Ha erre nem tud válaszolni, akkor nem ismer bennünket. Igénylem a kritikát, az ötleteket, a gondolatokat. Elvárom, hogy a munkatársaim a fejemre nőjenek, hogy túllépjenek rajtam, hogy egy idő után függetlenek legyenek. Indítsák el a pályájukat nálam, majd töltsenek el néhány évet egy kiemelkedően sikeres külföldi laboratóriumban, és ha adottak a lehetőségek, hazatérve alakítsanak saját labort.
– Működik ez a módszer?
– Munkatársaim és tanítványaim a legjobb külföldi egyetemeken dolgoztak évekig, mint például a Harvard, az Oxford, a Technion vagy a Kaliforniai Egyetem. Hárman közülük később Szegeden alakították meg saját laboratóriumukat. Ezt én nagy sikernek tartom.
– Önt is hívták neves külföldi egyetemre, mégsem ment. Miért?
– Mert a pénz fontos, de nem minden. Legalább ennyire meghatározó, hogy kikkel dolgozhatok együtt. Én az SZBK falain belül megtaláltam az inspiráló szellemi közeget. Ha valami nem sikerül, az nem a környezet hibája, hanem miattunk következett be.
– Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére tizennyolc nemzeti laboratórium kialakítása kezdődött meg – a Biotechnológiai Nemzeti Laboratóriumnak az SZBK a helyszíne. Öt év alatt ötmilliárd forint támogatás érkezhet. Mit vár el az ITM?
– Döntően egészségügyi problémákra koncentrálunk, ennek egyik iránya az általam vezetett antibiotikum-kutatás. Óriási lehetőség ez, a labor érzi a feladat súlyát. Az első két év lezárult. Teljesítettük az elvárásokat.
– 2015-ben Bolyai János alkotói díjat vehetett át. Fontosak az efféle visszajelzések?
– Minden kutatóban van becsvágy, hogy sikert szeretne elérni. Szerintem ez egészséges. Ez az elismerés egyébként nagy teher, hiszen igen fiatalon tiszteltek meg ezzel. Próbáltam a hatásától függetleníteni magam, hogy a személyiségem ne változzon. Abból mérem le, hogy jól sikerült, hogy a labor talán legfontosabb eredményei a díj átvétele után születtek. Azaz nem ellustultam, hanem inspirált, hogy bebizonyítsam, a Bolyai-díjasoktól elvárt szinten teljesítek.
– Ki tud szabadulni az antibiotikumok világából?
– Naponta nyolc-tíz órát dolgozom, akkor mindent beleadok azért, hogy a nap többi részében ne gondoljak a szakmára, hogy a családommal ne csak testben, hanem lélekben is hasonló intenzitással lehessek. Ezt tanulni kell, de megéri.
Névjegy: Pál Csaba 1975-ben Budapesten született. Az ELTE-n biológusként diplomázott, ugyanott 2002-ben PhD-fokozatot szerzett. Az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa 2015-ben Bolyai János alkotói díjat vehetett át. Ő volt a díj nyolcadik kitüntetettje, egyúttal az első, akinek nem akadémikusként ítélte oda a díjbizottság az elismerést. Szakterülete az evolúció- és a rendszerbiológia.
Borítókép: „Ha valóban fontos, amit teszel, azt el kell tudni magyarázni az embereknek” (Fotó: Éberling András)
